A rekesszel és a zárszerkezettel azért foglakozunk egy fejezetben újra, mivel mindkettő az előbbi szerkezeti elemekhez kötődik szorosan és megértése nélkülözhetetlen. A fényrekesz (másképpen írisz vagy blende, angolul aperture) közvetlenül az optikai szerkezetbe van beépítve minden objektívnél a relytélyes hangzású zárszerkezet pedig a képérzékelő előtt kap helyet minden kamerában. Ez a felállás mind az analóg mind a digitális fényképezőgépek esetében változatlan. Hogy jobban megértsük, hogy az eddig megemlített szerkezeti elemek hogyan alkotják magát a fényképezőgépet, tekintsük meg újra az alábbi ábrát:
Az ábrán egy elektronikus keresővel ellátott digitális kamera leegyszerűsített vázlatát látjuk. A rekesz az objektívben a lencsetagok között helyezkedik el, optikai konstrukciók szerint természetesen változhat az elhelyezés az objektíven belül.
Szerepe az objektíven áthaladó és a zárszerkezet kinyílása után a CCD vagy CMOS fényérzékelőre jutó, expozícióhoz szükséges fény mennyiségének szabályozása, valamint az ú.n. mélységélességi zóna kontrollálása.
A fényrekesz tehát attól függően, hogy milyen értékre állítjuk, több vagy kevesebb fényt enged át. A fenti ábrán leegyszerűsítve láthatjuk egy F:2 maximális fényerejű optika fényértékenként növekvő jellemző rekesznyílásait.
A nagyobb szám kisebb rekesznyílást és fényerőt jelent, ezt nagyon fontos megjegyeznünk, mert pont fordított módon működik, mint azt a számok kifejezik. Azt várnánk ugyanis a mindennapi logikánkat követve, hogy minél nagyobb a szám, annál nagyobb a rekesznyílás, holott ez teljesen fordítva van.
Mivel manapság a legtöbb digitális kameránál a rekesz elektromechanikus, ami azt jelenti, hogy a rekesz beugrasztását az expozíció pillanatában a kívánt értékre elektronikusan vezérelt rendszer végzi, így legtöbb esetben csak a gép menüjéből állíthatjuk be ezeket az értékeket.
A régebbi gépeken, a tükörreflexeseken és egyes digitális tükörreflexesekhez gyártott objektíveken azonban erre egy külön beállító gyűrű volt elhívatva, amellyel közvetlenül, mechanikus módon állíthattuk be a fényrekeszt az expozícióhoz szükséges értékre. Ezen a gyűrűn fel vannak tüntetve a rekeszértékek, valamint akár csak a modern gépeken a rekeszértékek közötti harmadoló vagy felező értékeket is be lehetett állítani.
A rekesz működése viszonylag egyszerű: az expozíció pillanatában “beugrik” vagyis az előre beállított értékre szűkül, utána pedig visszatér eredeti állapotában, vagyis teljesen kinyitva marad, ahogy az az expozíció pillanata előtt is volt. Ez azért fontos, mert a legtöbb manapság forgalomban lévő digitális kamera képes élőképet mutatni a többnyire a kamera hátán elhelyezett LCD kijelzőn.
Ahhoz viszont, hogy ez a kép minél elégtelenebb fényviszonyok mellett is élvezhető legyen, szükség van az optika teljes, azaz maximális fényerejére, ezért a kép komponálásakor a rekesz teljesen nyitott állapotban kell legyen az objektívben.
Ez a folyamat teljesen automatikusan játszódik le.
Csak annak a fotográfusnak akad dolga a rekesszel, aki a kamera paramétereit tudatosan állítja, a kép kompozíciójához. Fontos tudnivaló a rekeszértékekkel kapcsolatban az, hogy a fenti ábrán is leolvasható számok (jelen esetben 16 és 2 rekeszérték között) több mindent elárulnak: a legkisebb szám jelzi, hogy mennyi is az objektívünk maximális fényereje maximális nyitásnál (jelen esetben 2, vagyis F 2), a legnagyobb szám pedig arra utal, hogy melyik az objektíven elérhető legkisebb, legszűkebb rekeszérték (jelen esetben 16).
A számok egymáshoz képest a fényerő dupláját, vagy feleződését is jelentik, ami szintén fontos tudnivaló. Egy gyakorlati példával élve 16 a 11-hez képest pontosan fele fényerőt jelent, vagy 2 a 2.8 hoz képest pontosan dupla annyi fényerőt. Érdekesen hathat, hiszen a számok alapján a laikus azt várná, hogy pl. a 8 as rekeszérték legyen fényerő egységben kifejezve a 16-os rekeszérték duplája, de ez nem így van.
Természetesen a modern gépeken lehetőség van arra is, hogy két szomszédos ú.n. alaprekeszérték között pl. 8 és 5.6 még harmadolhassuk is a megadott értéket, így pl. gépünkön manuális vagy félautomata módot használva megjelenhetnek a rekeszérték állítása közben ú.n. köztes értékek is, jelen példánknál maradva a 8 és 5.6 os rekeszérték között még megtalálhatjuk a 7.1 és 6.3 rekeszértékeket is. Ennek az expozíció finomhangolásakor van jelentős szerepe. Másik fontos tulajdonság ami a rekeszhez kötődik az az ú.n. mélységélességi tartomány.
A fenti ábrán láthatunk két fényképet, melyet ugyanarról a témáról, ugyanazzal a megvilágítási körülménnyel, ugyanabból a kameraállásból (képszög) készítettem.
A különbség a két felvétel között a gépen (rekesz) beállított érték között van, az egyik felvételt f 3.5-ös rekesznyílással a másikat pedig f 9. rekesznyílással készítettem. Jól kivehető, hogy a nagyobb rekesznyílással készített képen a géphez közelebb lévő piros tulipán még éles, de a mögötte elhelyezkedő sárga azonban már elmosódva látszik.
A másik felvétel jóval kisebb f 9 rekeszértékkel készült, azon a sárga virág sokkal élesebben látszik. Ebből a hétköznapi példából megállapíthatjuk, hogy a kisebb rekeszérték (nagyobb, tágabb rekesznyílás) kisebb mélységélességi tartományt, míg a nagyobb rekeszérték (kisebb, szűkebb rekesznyílás) nagyobb mélységélességi tartományt okoz.
A zárszerkezet:
A zárszerkezet gépben a film, vagy a képérzékelő előtt található. Szerepe a filmre vagy a képérzékelőre jutó fénymennyiség szabályozása. A mechanikus, illetve elektromechanikus zárszerkezetek egy alapelven működnek: az expozíció pillanatában szabaddá teszik a fény útját az érzékelő vagy film előtt, hogy az optika által leképezett fény (kép) a filmre illetve a digitális képérzekelőre juthasson.
Az expozíció előtt és után a film vagy a képérzekelő teljes sötétségben van. A digitális kamerák esetében az élőképet egy másik erre a célra beépített speciális érzékelő fogja fel és vetíti vagy a hátsó kijelzőre vagy az elektronikus keresőbe. Léteznek ugynevezett teljesen elektronikus “zárak” is, pl. a CCD zárak, de azok teljesen más elven működnek, és általában kombinálva használják őket az elektromechanikus zárakkal a digitális kameráknál.
A klasszikus zárszerkezetek két nagy csoportba oszthatóak: az ú.n. “Compour” típusú zárak (melyek működése hasonló a fényrekesz működéséhez), és az ú.n. redőnyzárak csoprtjába.A fenti ábrán egy kiszerelt, elektomos vezérlésű, lamellás redőnyzárat láthatunk. A zár egy bonyolult finommechanikai szerkezet, legfontosabb tulajdonsága az, hogy meghatározhatóan különböző megvilágítási időkre állíthatjuk be.
Érthetőbben ez azt jelenti, hogy beprogramozhatjuk mennyi ideig hagyja szabadon a szenzort vagy a filmet az objektív által vetített kép számára.
Ennek a helyes expozíció szempontjából van lényeges szerepe. Tudnunk kell ugyanis, hogy mind a filmnek mind a digitális képérzékelőnek adott fényviszonyok között szükség van egy optimális megvilágítási időre ahhoz, hogy a filmen az úgynevezett “látens kép” kialakuljon (melyet az előhívás folyamatával lehet láthatóvá tenni), a digitális képérzékelők esetében pedig az érzékelő felületén elegendő foton gyűljön össze, melyet aztán a gép áramkörei tárolható adatként tudnak majd digitális képpé alakítani és elmenteni.
A klasszikus zárszerkezetek két nagy csoportba oszthatóak: az ú.n. “Compour” típusú zárak (melyek működése hasonló a fényrekesz működéséhez), és az ú.n. redőnyzárak csoprtjába. A fenti ábrán egy kiszerelt, elektomos vezérlésű, lamellás redőnyzárat láthatunk.
A zár egy bonyolult finommechanikai szerkezet, legfontosabb tulajdonsága az, hogy meghatározhatóan különböző megvilágítási időkre állíthatjuk be. Érthetőbben ez azt jelenti, hogy beprogramozhatjuk mennyi ideig hagyja szabadon a szenzort vagy a filmet az objektív által vetített kép számára. Ennek a helyes expozíció szempontjából van lényeges szerepe.
Tudnunk kell ugyanis, hogy mind a filmnek mind a digitális képérzékelőnek adott fényviszonyok között szükség van egy optimális megvilágítási időre ahhoz, hogy a filmen az úgynevezett “látens kép” kialakuljon (melyet az előhívás folyamatával lehet láthatóvá tenni), a digitális képérzékelők esetében pedig az érzékelő felületén elegendő foton gyűljön össze, melyet aztán a gép áramkörei tárolható adatként tudnak majd digitális képpé alakítani és elmenteni.
A rendelkezésünkre álló megvilágítási időket vagy a zársebesség állító korongocskákon, tekerentyűkön vagy a legtöbb digitális, vagy digitálisan vezérelt filmes kamera esetében is egy ú.n. státusz LCD-n, vagy a menükben érhetjük el, és állíthatjuk be.
A megvilágítási időt másodpercben, illetve annak a törtrészében mérjük, így pl. az 1/125 zársebesség azt jelenti, hogy a zár a másodpercnek a százhuszonötöd részéig nyit csak ki, és enged fényt a filmre vagy a képérzekelőre.A fejlettebb kameráknál 30” től egészen 1/8000 másodpercig találhatunk záridőket, ezenkívül rendelkezésre áll az ú.n. B (bulb) záridő, mely 30” feletti teszőlegesen hosszú megvilágítási időket is lehetővé tesz. (pl.éjszkai fényképezésnél).
Íme a fényérték szerint csökkenő beállítható zársebesség egy professzionális kameránál: 30” 15” 8” 4” 2” 1” 1/2” 1/4” 1/8” 1/15” 1/30” 1/60” 1/125” 1/500” 1/1000” 1/2000” 1/4000” 1/8000”. Akár csak a rekeszértékeknél látottaknál itt is az egyik érték a másikhoz képest egy fényerő egységet jelent. A még fejlettebb elektromechanikus zárakkal rendelkező gépeken természetesen ezek között az alapegységek között még beállíthatóak rész-zársebességek, ami ugyancsak az expozíció finomhangolásakor nyernek jelentőséget.
(pl. 1/15” és 1/30” között beállítható 1/20” és 1/25” zársebesség, ugyanolyan harmad értékek mint a rekeszértékekné.) A zársebességek tudatos alkalmazása újabb eszközöket ad a kezünkbe: a mozgás megörökítésénél pl. játszhatunk az elmosódottság (nem összekeverendő a hibás fókuszálás és a bemozdulásos életlenség által keltett hibás hatással!) és a mozgás fázisainak kiragadása, “kimerevítése” között, attól függően, hogy a kép kompozíciója és tartalma mit kíván meg.
Tudnunk kell, hogy többnyire kézből 1/30” záridőnél hosszabbat alapobjektív alkalmazásánál (kisfilmes 24×36mm formátumnál ez 50 mm gyújtótávolságú objektívet jelent, digitális gépeknél pedig változó az optika és a szenzorméret függvényében) nem tanácsos alkalmazni, mert az ennél hosszabb záridőknél könnyen bemozdulhat a gépünk.
Figyelem! Ne tévesszenek meg a számok bennünket, tehát 1/30” nál nem hoszabb pl. 1/125, hanem rövidebb, kisebb érték. A hoszabb záridők pl. az 1/4” vagy 2”, nagyobb értékek. Ha például mozgásban lévő személyt vagy tárgyat akarunk megörökíteni, igyekeznünk kell, hogy lehetőség szerint minél rövidebb záridőt használjunk. (Adott megvilágítási körülmények, magyarán fényviszonyokhoz között.) Ezekre a gyakorlati fényképezésnél még majd visszatérünk.
A fenti ábrán egy expozíciós sorozatot láthatunk. A rekszértéket változatlanul hagyva (f 5.6) különböző zársebességekkel készítettem expozíciós sorozatot. A képeken láthatjuk, hogy az alulexponáltságtól a helyes expozíción át a túlexponáltságig hogyan változik a kép, pusztán csak a zársebesség változtatása következtében.
Ugyanazt a rekeszértéket és kisebb záridő értékeket alkalmazva a kép egyre alulexponáltabb lesz, nagyobb záridő értékeket alkalmazva pedig egyre túlexponáltabb lesz. Expozíció, fény, fényérzékenység, viszonossági törvény. Sok szó esett már a fentiekben magáról az expozícióról. Ahhoz hogy a képünk célunknak megfelelően helyesen exponált lehessen, szükségünk van több ismeret egybehangolt alkalmazására. (-itt kihangsúlyozom a célunknak megfelelőt, mert pl. egy művészi fotó a művészi láttatás jegyében tágabb határokat szabhat az ú.n. klasszikus értelemben vett helyes expozíciónál, ám ezt ne keverjük össze véletlenül sem a dilettantista, elsikerült, tudatosságot nélkülöző “ahogy esik úgy puffan” típusú expozíciókkal.) Az általánosan elfogadott nézet az, hogy egy téma akkor van helyesen exponálva, ha a csúcsfényektől a kép legsötétebb részéig az árnyalatok skáláját minél árnyalatgazdagabban tudjuk visszaadni a felvételen. Ezt nem szabad összekeverni az opikai és képi felbontás részletgazdagságával.
Természetesen célunknak megfelelően az expozíció tudatosan eltérhet ettől, de most ezzel itt nem foglalkozunk. Az expozícót befolyásoló és meghatározó tényezők az adott fényviszonyok mellett a következőek:
- a) a rekeszérték
- b) a zársebesség
- c) beállított fényérzékenység (DIN, ISO, ASA, napjainkban az ISO szabvány a legelterjedtebb
Ez egy olyan aránypár ami az úgynevezett kölcsönösségi törvény függvényében változtatható. “Ha ugyanannyi fokozatban a rekesznyílást zárjuk és a megvilágítási időt hosszabbítjuk vagy a rekeszt nyitjuk és a megvilágítási időt rövidítjük, akkor az expozíció nem változik.
Ezt nevezzük viszonossági törvénynek”.
Ez egy alapszabály, amit nagyon jól meg kell jegyeznünk. A mai digitális gépeknél is ugyanúgy nem árt ha tudjuk, annak ellenére hogy az expozíciót “kísérletezgetéssel” is meg tudjuk határozni. Ám ha manuális üzemmódba kapcsolunk, akkor már föltétlenül jól jön az ismerete.
A viszonyossági törvény gyakorlati alkalmazására íme egy egyszerű példa: egy nyári napfénynél felhőtlen éggel készített képnél pl. a gépbe beépített fénymérőnk f 16 os rekeszt javasol 1/125 zársebességgel 100 ISO beállításakor. Fotósunk viszont kisebb mélységélességet szeretne a készítendő fotóhoz, ezért módosítania kell az arányt: 5.6-os rekeszt szeretne alkalmazni, ugyancsak változatlan ISO beállításnál.
Mi a teendő?
Egyszerűen át kell számítsuk az aránypárt. Erre itt egy nagyon egyszerű ezt illusztráló táblázat:
Fogalmak: MÉLYSÉGÉLESSÉG Az élesség a gyakorlatban kiterjed a beállított távolságtól közelebbi és távolabbi témarészletekre is. Azt a tématávolság tartományt, amelyen belül a kép még elfogadhatóan éles, mélységélességnek nevezzük.
Persze nem lesz mindenkiből fotóművész, aki elvégzi ezt a tanfolyamot, de azt garantálhatjuk, hogy ha megérti és gyakorlatban is kipróbálja az itt tanultakat, sokkal jobb képeket fog készíteni, mint előtte, és nem esik zavarba, ha egy váratlan helyzetben vagy szokatlan fényviszonyok, beállítások között szeretne élvezhető fényképet készíteni. És nem kell mindig az automatára hagynia a beállításokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése