7. Lecke a fényérzékenység

7. rész: A fényérzékenység

A múlt fejezetben tárgyaltuk a rekeszérték és a zársebesség viszonyát, amely meghatározó a helyes expozíció szempontjából. A viszonossági törvény alatt, klasszikus értelemben ennek a két értéknek az egymáshoz való viszonyát, arányát értjük.

A modern technika egy újabb fejezetet iktatott bele a mindennapi életünkbe, mégpedig a digitális képérzékelők által: a változtatható fényérzékenységet.




Amint azzal már foglalkoztunk, a digitális érzékelők és a klasszikus film között sok analógia létezik. A filmek esetében is mindig az adott körülmények határozták meg, hogy milyen érzékenységű felvevőanyagot helyeztünk a gépbe. Persze ez inkább a profi világot jellemezte, hiszen az átlag felhasználó többnyire korlátozott fajta érzékenységű anyagot tudott vásárolni, még akkor is, ha tisztában volt a fényérzékenység jelentőségével.

A fényérzékenység növelésének akkor van jelentősége, ha az adott környezeti viszonyok között nem áll elegendő fény a rendelkezésünkre az expozíció elkészítésére, továbbá hosszú hosszabb megvilágítási időt (zársebesség) sem tudunk használni. Közbejátszhat még két dolog, például az is ha már az optika fényerejét is maximálisan kihasználtuk vagy nagyobb zársebességre van szükségünk mondjuk teleobjektív használata esetében a bemozdulásos életlenség elkerülése végett.

A filmes világban nem volt olyan könnyű a megoldás, hiszen a film egy előre meghatározott érzékenységgel rendelkezik. Ha azt akartuk, hogy pl. nappali megvilágítás mellett jó felbontású (és alacsony szemcsézettségű) legyen a képünk, akkor általában 100 ISO *20 DIN-es filmet fűztünk a gépbe. Ez az általános amatőr feladatokra szinte 100%-ban megfelelt, és a legtöbben ma is ilyen érzékenységű filmet használnak.

Ám például ha színházi felvételeket akartunk készíteni, bizony többnyire ez a fényérzékenység kevésnek bizonyult, még nagy fényerejű optika használata esetén is. Ilyenkor azt tettem, hogy a 21 DIN-es filmet kivettem a gépből (természetesen ha többnyire nem volt leexponálva akkor megjegyeztem, hogy hányadik kockánál maradtam, (a visszafűzésnél pedig még ráhagytam többnyire egy vagy két filmkockányit, hogy nehogy egymásra csússzon két expozíció) és befűztem egy 27 DIN-es tekercset a gépbe.

Innen is láthatjuk, hogy az analóg világban ez nem volt egy gombnyomással megoldható feladat, és azért is írtam le ezt ilyen részletesen, hogy az analóg világ megismerése nélkül direkt a digitális világba érkező olvasóknak legyen némi fogalmuk arról, hogy az amit ama a legtöbb digitális kameránál egy gombnyomással megoldhatunk, nevezetesen a fényérzékenység növelése, nos az bizony egy hatalmas vívmány a mai fototechnikában.

A fényérzékenység növelése több dologgal is összefüggésben van, mind az analóg mind a digitális világban: az fényerőt (optika), a zársebességet (zárszerkezet) és a fényérzékenységet olyan aránypárba kell hoznunk vele, hogy a végeredmény a helyes expozíció legyen.

A fényérzékenység növelésének viszont a digitális világban is vannak hátulütői: nevezetesen a képzaj. Ezért ehhez csak végső esetben folyamodjunk, ha a helyes expozíciót sehogyan sem tudjuk „kigazdálkodni” a rendelkezésünkre álló fényviszonyok között.

A filmes világban is a nagyobb érzékenységű filmek használata a fényképminőség romlásával is együtt járt, ugyanis a magasabb érzékenységű filmek emulziója szemcsézettebb volt mint az alacsonyabb érzékenységű filmeké. Ez már nagyobb nagyítások esetében igen zavaróvá válhatott, és ez hasonlóképpen van manapság is a digitális gépeknél.

Tudnunk kell egy nagyon fontos szabályt: minden digitális fényérzékelő, legyen az CCD, CMOS, Foveon, SuperCCD vagy egyébb típusú egy bizonyos ISO értéken nyújtja a legjobb szemcsézettségű és ezáltal vonalélességű képet. Ennek nincs semmi köze a felbontához, azt már tárgyaltuk az előbbi fejezetekben.

A rögzített kép fizikai minőségét tehát:

1. Az optika minősége (vonalélesség)
2. Az adott fényviszonyok (elegendő fénymennyiség)
3. A képérzékelő minősége és fizikai felbontása (képpont, „magyarul” pixelszám)
4. A beállított fényérzékenység (ISO egység) határozza meg.

Tudnunk kell, hogy a magasabb fényérzékenységgel együtt járó zajosodás, szemcsésedés a modern képfeldolgozó technológiáknak és az egyre jobb tulajdonságokkal rendelkező képérzékelőknek köszönhetően egyre magasabb fényérzékenységi értékek elérését eredményezték. Ezen a téren folyamatos fejlesztés folyik, és ennek az eredménye már az egyszerűbb amatőr kategóriában is érezhetővé vált.

A professzionális kameráknál manapság nem ritkaság a 100-3200 vagy 6400! ISO fényérzékenység, amely gyakorlatilag azt jelenti hogy régen ehhez 6-7 különböző érzékenységű filmfajtát kellett volna magunknál hordani és adott esetben cserélgetni a kameránkban… A képzaj bemutatására készítettem egy ábrát, melyen 100%-os képkivágáson növekvő fényérzékenységgel láthatunk részleteket ugyanarról a témáról:

A fényérzékenységet manapság legelterjedtebben ISO-ban adják meg. Ez nemzetközileg elfogadott standard, régen a filmeknél ez a DIN skálával felet meg. Használatban volt főleg Amerikában az ASA is, de az ISO többnyire azt is kiszorította a mindennapi használatban napjainkra. Egy rövíd táblázatban megtekinthetjük az ISO és a DIN skála közötti arányosságot:

A filmek esetében legtöbbször 27 DIN felett már csak nagy nehézségek árán lehetett beszerezni felvevőanyagot, hiszen ez már inkább a technikai fényképészet kategóriájába csúszott át.

Fontos szabály, ami a mai napig érvényes az, hogy ha elsődleges szempont számunkra a maximális fizikai képminőség (tehát nem egy hétköznapi emlékképet akarunk készíteni, amit legfeljebb a számítógépünk monitorán fogunk nézegetni) akkor figyeljünk oda tudatosan arra, hogy a fényézékenységet (ISO) minél alacsonyabb értéken tartsuk. Minden digitális kameránál éltalában a legkisebb számmal jelölt fényérték nyújtja a legjobb minőségű képet.

Ennek technológiai magyarázata van, ugyanis minden digitális érzékelőnek megvan az ú.n. optimális fényérzékenységi értéke amelyen a képzaj a legkisebb. A növekvő képzaj negatívan befolyásolja mind a vonalélességet mind a színeket. A digitális képzaj több komponensű általában, de az ú.n. kromatikus képzaj talán ami a legzavaróbb tud lenni mind közül, ami gyakorlatilag abban nyilvánul meg, hogy a kinagyított képen olyan színes pontok is megjelennek az egész kép felületén többnyire de az árnyákosabb felületeken legjobban észlelhetően, amelyek nem tartoznak a kép alkotó elemei közé. Sok esetben ez az színes zaj már eleve szűrve van a digitális kamerák beépített zajcsökkentő áramköreivel, de a képzaj elleni küzdelem a mai napig az egyik legjelentősebb pontja a fejlesztéseknek.

A fenti táblázatban jelzett fényérzékenységi adatok egymáshoz viszonyítva növekvő sorrendben duplázódnak. Ez egy nagyon fontos információ. Jegyezzük meg, mert így fogjuk tudni bekapcsolni őket a közös mértékegységen (fényerőegység) keresztül a objektív fényérték és a zársebesség fényérték aránypárba. Ez első olvasásra bizonyára riasztóan hathat, de elárulom a gyakorlatban egy kis rutinnal abszolút könnyen használható szabály. Érthetőbben: pl. 100 ISO és 400 ISO között ugyanúgy 2 fényerőegység különbség van mint mondjuk az objektívünk 8f – 4f rekeszértéke között. A különbség annyi, hogy a filmek vagy digitális képérzékelők esetében a fényerőegység fogalma helyett a fényérzékenység fogalmát használjuk. A hármas aránypár tehát, ami befolyásolja és meghatározza az expozíciót ily módon:

1. Az objektív fényereje (f)
2. A zársebesség értéke (s)
3. A fényérzékenység (ISO)

Ami mindhármat összeköti az a fényerőegység, és így nagyon kiszélesedik számunkra a lehetőségek sora. Itt kell bekapcsoljak még egy nagyon fontos fogalmat, mint alapvető meghatározóját a helyes expozíciónak: a FÉNYMÉRÉST, melyet a következő leckében tárgyalunk részletesen